A SZELLEMI KÖRNYEZETÜNK SZENNYEZÉSE ÉS VÉDELME

Szkeptikusok XVI. Országos Konferenciája

2010. november 13. szombat 10 óra
A Szabadművelődés Háza
Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

      Google               FlashEarth
(bejárat a tó ÉK-i partján)    (a "+" az épületen)

A konferenciaterem élőben Archívum


  A legfrissebb információk A Szabadművelődés Háza honlapján

Lassan két évtizede annak, hogy a hazai szkeptikusok a tudomány és az értelem nevében próbálnak fellépni az áltudományos nézetek ellen, 1995 óta pedig minden évben összegyűlnek Székesfehérváron, hogy tapasztalatot cseréljenek, megvitassák az aktuális kérdéseket, teendőket. Mivel a felmerülő témák száma egyre növekszik, az idei programban több területről kértünk fel előadókat. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. A közönség az adott témák legjobb szakembereitől szerezhet tudományosan megalapozott ismereteket olyan kérdésekről, melyekről ellentmondásos nézetek, vagy hiedelmek keringenek a köztudatban. 

A konferencia ideje alatt (is) megtekinthető "A világ éjszakai arca" című asztrotájkép kiállítás.

A részletes program


10.00 - 10.15 Megnyitó
A délelőtti szekció elnöke: Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke
10.15 - 10.25 Ladányi Tamás a TWAN magyarországi képviselője:
                         A világ éjszakai arca
10.25 - 10.45 Hraskó Gábor a Szkeptikus Társaság elnöke:
                         Európa szkeptikusai Budapesten
10.45 - 10.55 Pintér András:
                         Beszámoló a 'TAM London' nemzetközi szkeptikus találkozóról
10.55 - 11.30 Dr. Fügedi Ubul a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos főmunkatársa:
                         A vörösiszapról és hatásairól
11.30 - 11.45 Kérdések, hozzászólások

11.45 - 11.55 Szünet

11.55 - 12.30 Meszéna Géza: 
                         Mi a baj az újkreacionizmussal?
12.30 - 12.50 Kérdések, hozzászólások

12.50 - 14.00 Ebédszünet

A délutáni szekció elnöke: Dr. Nagy Rezső, a TIT Fejér Megyei Egyesületének elnöke

14.00 - 14.40 Mannhardt András pszichológus:
                         Racionalitás és irracionalitás az emberi agyban
14.40 - 15.20 Dr. Zacher Gábor toxikológus:
                        Mivel etetnek bennünket?
15.20 - 15.30 Kérdések, hozzászólások

15.30 - 15.40 Szünet

15.40 - 17.00 Honnan hová? - avagy mire számíthat a hazai szkeptikus mozgalom? 
                          Kerekasztal beszélgetés
                          Résztvevők: Vágó István televíziós szerkesztő,
                          Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság  elnöke
                          Dr. Ujvári Sándor tanár 
                          Trupka Zoltán
                          Moderátor: Pintér András
17.00 - 18.00 Kételkedem, tehát vagyok - Filmvetítés

18.00 Zárszó


A konferenciát a Galileowebcast élőben közvetíti az interneten
a http://www.aszmh.hu/el-adas címen.


A rendezvény szervezője:

A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár
www.aszmh.hu


és a
Szkeptikus Társaság


További információk:

Trupka Zoltán: tzoli@datatrans.hu


A rendezvény támogatói:

TIT Fejér Megyei Egyesülete

Terkán Lajos Ismeretterjesztő Alapítvány

Eötvös Loránd Fizikai Társulat Fejér megyei Csoportja

Datatrans Internet Kft.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata


webmester: dr. Hudoba György      e-mail:    telapo@datatrans.hu
      

Internet közvetítés és videó: Tepliczky István