A Csillagvizsgáló látogatása

A bemutatási időszakokban minden hétfőn és pénteken 19 órától 21 óráig a csillagvizsgáló önkéntesei ügyeleti rendszerben állnak az érdeklődő közönség rendelkezésére.

Mikor érdemes eljönni a Holdat megnézni?

Erre a kérdésre több válaszuk is van. Egyrészt mindig érdemes, mert ahogy a fázisa napról napra változik, mindig mást és mást mutat.

Praktikus okokból akkor, amikor a bemutatási időszaban a kora esti órákban látható. Ez azt jelenti, hogy a növekvő Holdat tudjuk bemutatni, mert a fogyó Hold már túl későn kel, és többnyire a hajnali órákban figyelhető meg.

Sokan azt gondolják, akkor jönnek el, mikor telihold van, mert akkor az egész Hold látszik. Mi azonban azt javasoljuk, hogy inkább első negyed körül, az újhold utáni négy és tizenkét nap közötti időszakban jöjjenek el, ugyanis ekkor mutatja a legszebb arcát. Gondoljuk csak meg: teliholdkor a Holdon állónak épp a feje fölül sütne a Nap, vagyis nem lenne árnyéka! Kontrasztos, gyönyörű, csipkés szélű krátereket ott látunk, ahol épp kel, vagy nyugszik a Nap, mert ott mindennek hosszú árnyéka van. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta kb. egy-másfél hetes időszak áll rendelkezésre, az első negyed (félhold) környékén.

(Bárki elvégezheti a következő egyszerű kísérletet: világítsuk meg a padlót felülről, majd engedjük le a lámpát egész a padlóig! Ez utóbbi esetben olyan finom részletek is előugranak, amelyek felülről megvilágítva észrevehetetlenek maradnak.)