Valamikor régen egy messzi-messzi galaxisban ... De igazából nem itt
kezdődött, csupán egy kert végében, Székesfehérváron.
Történt ugyanis, hogy 1998 nyarának egyik estéje csodálatosan tiszta éggel
lepett meg. Örömömet még az az aprócska momentum sem tudta tönkretenni, hogy
itt-ott meglehetősen sárgás színben pompázott a boltozat. Ha már a körülmények
megfeleltek a tipikusan városi észlelés megkezdéséhez, hát cselekvőre vettem a
figurát. Bár némi haraggal viseltettem a narancssárga fényt csakúgy okádó
nátriumgőz lámpák iránt, felmérve a helyzetet inkább beletörődtem a sorsomba:
csak azt fogom látni, ami vagy nagyon fényes, vagy eléggé akarom látni ahhoz,
hogy ez meg is történjen?!
Szóval belekezdtem. Miközben sűrű szidalmak közepette buzgón lestem és rajzoltam
az ismert égi tüneményeket, támadt egy pillanat, amikor hirtelen azt hittem, nem
jól látok. Ismeretlen objektumok az égen! Három sárgás színű testet láttam
repülni tőlem bizonytalan távolságra, olyan tökéletes összhangban, mégis olyan
szabálytalan és váratlan mozdulatok közepette, hogy hirtelen nem is tudtam, mit
tegyek.
Ha jelen iromány valamelyik ufós magazinba készülne, akkor leírhatnám, hogy
peregtek, forogtak egészen pontosan tőlem kétszáz méter távolságra, korong alakú
testük átmérője kb. 5 és 10 m közé tehető, sőt ablakokat is láttam rajtuk,
amelyekből fény szűrődött ki! Ám nem célom, hogy az ilyen érdeklődésűeket
félrevezessem, ugyanis a dolog nem így történt.
Még azt sem mondhatnám, hogy különösebb izgatottság vett rajtam erőt, sokkal
inkább kíváncsivá tett a jelenség, hiszen ufót - az adott pillanatban
azonosítatlan repülő tárgyat - láttam! Csodálatos látvány volt, ahogyan
egyszerre mozogtak, hirtelen irányt változtattak, de elképzelni sem tudtam,
milyen „tárgy” lehet képes ilyen mozgásra.
Persze én is ismerek olyan feltételezésket, amelyek alapján gondolkodás nélkül
meg lehetne állapítani, miről van szó! De nyílvánvaló volt, hogy szó sem lehet
természetfeletti tüneményről vagy valamilyen látomásról, hiszen - bár késő volt
- még nem aludtam, következésképpen nem lehetett álom; csak maga a valóság.
Tehát a magyarázatot is úgy kellett megtalálnom, hogy a valóságra építsek!
Ám a „csoda” leleplezte magát, mielőtt a gondolatmenet végére értem volna.
Bebizonyosodott, hogy nem vagyunk egyedül a Földön ..., mert rá kellett
ébrednem, hogy galambok is élnek mellettünk, méghozzá a szomszédunkban, ahol
tenyésztik őket. Nos, a galambok reptetésére valamiféle rejtélyes okból csak
este került sor, s kis csapatokba (például hármas egységekbe) verődve ott
cikáztak a hatalmas narancssárga fényű lámpák között. Csakhogy ezen lámpák fénye
nem pusztán a talajt világítja meg, mert bizony jut belőle elég a lámpa egész
környezetére. A „gonosz”, megtévesztési szándék által vezérelt galambok pedig
éppen arra a területre repülnek, hogy aztán a tollaikról visszaverődő fényt
látva a környéken tartózkodó emberekben mindenféle misztikus gondolatok
támadjanak. Aljas szándék!
Csakhogy lelepleződtek ám - óriási felfedezés! Pechükre figyelmen kívül hagyták
a jelenlétemet és gyanútlanul közelebb repültek. Erre azonnal felismertem bennük
a madarat, aztán már láttam a szárnycsapásaikat is, így a kérdés többé nem volt
kérdés.
De máshogy is végződhetett volna a dolog. Járhattam volna úgy is, hogy a
jelenség aznap este nem szűnik meg ufónak lenni; továbbra is azonosítatlan
marad. Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy akkor nyilvánvalóan egy Földön kívüli
civilizáció látogatóival van dolgunk, hiszen azon kívül még hihetetlenül sok
lehetőség van. Ezek nagy része még sokáig rejtve marad előttünk, így meglévő
ismereteinkre kell alapoznunk, és semmiképpen sem kitalált magyarázatokkal
kellene előállni. Jó alaposan és pontosan megfigyelni, és gondolkodni. Ez
minden, amit tenni érdemes egy ilyen pillanatban.
Pintér András