A Mars bolygóról



Mars, a hadisten
A Föld és a Mars légkörének összehasonlítása
Marsi alakzatok
Marsi kalendárium 2018-ra
A Mars látszó mérete a 2018-as év folyamán
Félrevezető körlevél (Mars hoax)





Mars, a hadisten



Árész



A római mitológiában a hadisten Mars néven szerepel, mig a görög mitológiában Arész (Άρης) a neve. A bolygó vörös színe a régieket a vérre emlékeztette, így nem csoda, hogy a hadistennel azonosították. Ráadásul a Földtől való távolsága nagyjából 50 és 350 millió km között változik, így fényessége is erősen ingadozik. Mintegy két és fél évenként igen fényesen világít, ahogy az egyes népcsoportok között is a békés periódusokat követően időről időre harci cselekmények lángolnak fel.

Valószínűleg thrák eredetű isten, aki a mükénei korban került be a görög istenek sorába. Pallasz Athénével ellentétben nem a bölcsen vezetett és ezért nem a győzedelmes és igazságos háború, küzdelem istene volt, hanem az értelmetlen vérontás és kegyetlen öldöklés megtestesítője. Kiszámíthatatlan volt, hol az egyik felet támogatta, hol a másikat. A harcokba elkísérték fiai: Deimosz, a rettenet (vagy rettegés) és Phobosz az iszonyat (máshol félelem) megtestesítői.

A kaotikus családi viszonyok a görög mitológiában:
Árész - Zeusz és Héra fia (de mindkét szülője utálta)
Phobosz és Deimosz ikertestvérek - szüleik Árész és Aphrodité
Továbbá:
Aphrodité - Zeusz és Dióné lánya, tehát Árész és Aphrodité féltestvérek
Aphrodité törvényes férje Héphaisztosz (a kovács)
Héphaisztosz szülei - szintén Zeusz és Héra
Következésképp: Héphaisztosz testvére Árésznak, és féltestvére a saját feleségének.

Forrás:
   https://szinesotven.blog.hu/2017/02/14/felelem_es_retteges_a_gorog_mitologiaban
   http://www.wikiwand.com/hu/Arész


**************************************************





A Föld és a Mars légkörének összehasonlítása:



Légkörök


**************************************************





Marsi alakzatok (az ábrát Damian Peach állította össze):



Centralmeridián

A Marson már viszonylag kis távcsővel is sötétebb és világosabb foltokat láthatunk. A fenti kép alapján megpróbálhatjuk azonosítani a marsi alakzatokat. A gömbök centrálmeridiánja a megfelelő marsrajzi hosszúságok fölé van igazítva. A Mars Déli pólusa felül látható.

A Mars tengelyforgási ideje 24 óra 38 perc. Ezért ha egymást követő napokon ugyanarról a helyről ugyanazokban az időpontokban figyeljük meg, majdnem ugyanazokat az alakzatokat látjuk, csak egy kissé odébb fordulva. A teljes körülforduláshoz hat hétre van szükség.


Marsalakzatok


**************************************************





Marsi kalendárium 2018-ra:


     május 22. - fényesség: -1,0m, napéjegyenlőség
     június 28. - fényesség: -2,0m, retrográd (Ny-i) mozgás kezdete
     július 27. - fényesség: -2,8m, oppozícióban
     július 31. - földközelben
     augusztus 28. - fényesség: -2,2m, direkt (K-i) mozgás kezdete
     szeptember 16. - fényesség: -1,7m, napközelben
     október 16. - fényesség: -0,9m, napforduló, a tél kezdete az É-i féltekén


**************************************************





A Mars látszó mérete a 2018-as év folyamán:



Látószög


**************************************************





Félrevezető körlevél (Mars hoax):



A Mars látszó mérete (pontosabban látószöge) földközelben 24,4". A Marsot egy 75-szörös nagyítású távcsővel 30'-es szög alatt vizsgálhatjuk, ami épp a Hold látószöge. Tehát egy 75-szörös nagyítású távcsőben a Marsot akorának látjuk, mint a Holdat szabad szemmel.

Ezt meg nem értve, vagy tudatos félrevezetés és szenzációhajhászás céljából 2003-ban egy körlevélben úgy állították be, hogy a Mars akkorának látszik majd az égen, mint a Hold. Ez a körlevél apró módosításokkal azóta is rendszeren felbukkan. Ne üljünk fel neki!


**************************************************






További (angol nyelvű) információk:
Welcome to the planets - Mars




Vissza a lap elejére

Forrás: Sky & Telescope